2019.05.07.
2019. május 7-én (kedd) 9.30-16.00 óra között került megrendezésre a „Társadalmi és betegszervezetek a Népegészségügyért: Amit tettünk, amit teszünk, és amit tenni fogunk; Krónikus betegségek: elhízás, légszennyeződés; Mit tehetünk a nem fertőző betegségek ellen 2020 után?” című program megrendezésre a Budapesti Gazdasági Egyetemen, melyen Alapítványunk is részt vett.
Az egész napos programot Nógrádi Tóth Erzsébet moderálta.
A nap során az alábbi témákat fejtették ki részletesen a szép létszámban jelen lévő illetékes felkért előadók:
– Egy új népegészségügyi stratégia felé
– A betegszervezetek szerepe a népegészségügyben Európában
– Az EPHA állásfoglalása a népegészségügyről.
10:30-től Az új Nemzeti Népegészségügyi Program pillérei címmel kerekasztal beszélgetést tartottak a nemzeti egészségprogramokról. Ezt követően Három generációval az egészségért címmel hangzott el előadás. Majd arról volt szó, hogy mi tesz végrehajthatóvá egy stratégiát a népegészségügyi kihívások összefüggésében Magyarországon. Légszennyezés, elhízás és egyéb komoly veszélyek. Gondolatok az egyéb fontosabb népegészségügyi kihívásokról, antimikrobiális rezisztencia, mentális egészség, ritka betegségek, stigmatizáló betegségek.
A nap során fontos téma volt a Légszennyezés és éghajlatpolitika. Az Asztma Világnapjának alkalmából terítékre került a közlekedési légszennyezésből származó egészségterhelés. Majd szó került arról is, hogy milyen szerepe van az Egészséges táplálkozásra nevelésnek a népegészségügyi programokban. Az elhízás epidemiológiája és viselkedési háttere Magyarországon. Arról is tartottak előadást, hogy mit tehet az egészségügyi civil társadalom a magyar lakosság egészségéért.
A délután folyamán kerekasztal-beszélgetést tartottak az egészségügyi civil társadalom kihívásairól és hozzájárulásáról
14:00-től kifejtésre került, hogy milyen szerepe van az egészségügyi szakmai és szakmai érdekképviseleti szervezeteknek, köztestületeknek a népegészségügyi programokban. A nap utolsó témája a civilszervezetek szerepe a népegészségügyi programokban volt.
A nap végén pár szóval Alapítványunk is lehetőséget kapott a bemutatkozásra és a Népegészségügyi Programhoz való csatlakozás szándékának kinyilatkoztatására.
A rendezvényre történő eljutásban és a helyszínen egy lyme betegséggel küzdő önkéntesünk volt segítségünkre.