A résztvevők szakmai munkáját segítő aktuális információkat hallhattak a diagnózis felállításához (laborvizsgálatok, Erythema migrans, tünetek), a betegség megfelelő kezeléséhez (kombinált hosszú távú antibiotikumos terápiák).
Czikoráné Szabó Éva az Alapítvány elnöke elmondta, hogy Magyarországon ez volt az első olyan előadás a szakemberek számára, mely megfelelő számú érdeklődő részvételével valósulhatott meg. Elmondta, hogy a jövőben is terveznek hasonló programot a területen illetékes személyek számára, 2018. májusában szeretnék megrendezni az III. Lyme betegek országos találkozóját. Folyamatosan keresik és várják a támogatókat annak érdekében, hogy a segítségükkel még szélesebb körben megismerhessék a tevékenységeiket, programokat szervezhessenek a szakemberek és a betegek, érdeklődők számára.
Dr. Esztó Klára elmondta, hogy a társadalom számára nagyon fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy mennyire érinti az országot egy adott betegség.
A Lyme Borreliosisos betegek száma gyakori, a tájékozatlanság is nagy mértékű, ami abból adódik, hogy a lyme betegséggel foglalkozó speciális orvosok két táborra szakadtak a sok tisztázatlan tényező és vita miatt.
Évente 10000 új beteg van Magyarországon, a lyme betegek csak 30%-ánál alakul ki a lyme folt, a Lyme Borreliosis az egész szervezetet megbetegítő kórkép, a diagnosztika kulcsa a tünetek együttese.
Nagyon fontos a korai diagnózis, mert a későn felismert betegség megnehezíti a kezelést is.
1 db. közönséges kullancs vérszívásakor egyszerre több fertőzést is kaphat az ember, és ez megváltoztatja a tünetek jellegét, súlyosságát, azaz a klinikumot és megnehezíti a diagnózist, a kezelés módját, időtartamát is.
A Lyme Borreliosis diagnózisa klinikai diagnózis!
Az előadást követően nagy volt az érdeklődők száma a kérdez-felelek szekción.