Az Alapítvány Tevékenysége:
A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) azzal a céllal jött létre, hogy az Országban élő Lyme-kórban szenvedő betegeket felkutassa, részükre információt nyújtson és kapcsolati lehetőséget teremtsen.
A sikeres és eredményes munka érdekében széleskörű és több irányú célokat határoztunk meg, melyen az Alapítvány vezetősége és önkéntesei dolgoznak.
Az Alapítvány célcsoportja a Magyarországon élő Lyme-kórban szenvedő betegek és Lyme betegségből gyógyultak, illetve családtagjai, továbbá egészséges emberek érintettségükből, vagy elhivatottságukból adódóan.
Az Alapítvány célja, hogy segítse a betegek egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére.
További célunk, hogy a Lyme betegeknek lehetőségük legyen arra, hogy megismerjék és igénybe vehessék a számukra legmegfelelőbb kezelési formákat és az ehhez szükséges feltételeket, ehhez speciális személyre szabott segítséget
kapjanak.
Az Alapítvány tájékoztatást és információt nyújt, valamint kulturális és szabadidős programokat, előadásokat és szakmai
fórumokat szervez, tanácsot nyújt az egészséges életmódról, az állapot megtartásról/javításról, biztosítja a betegek között a tapasztalatcsere lehetőségét.
Az Alapítvány célja a betegséggel küzdők érdekérvényesítésével kapcsolatban:
– A betegség elismerése és felismerése
– Krónikus esetben a megfelelő kezelés adása
– Hozzáértő orvosokat, Lyme-ambulanciákat és osztályokat a kórházakban
– Az orvosok részéről emberibb bánásmódot
– Minden esetben a TB finanszírozza a betegséget kimutatni képes teszt (WesternBlot) költségeit
Az Alapítvány mindent megtesz annak érdekében, hogy megtörténjen és megvalósuljon a korrekt kapcsolatfelvétel
a Társadalombiztosítással a kórkép finanszírozását illetően.
Az Alapítvány fő tevékenységei:
– Lyme-kórban szenvedő betegek és gyógyultak felkutatása
– Információnyújtás és tanácsadás e-mailben, telefonon,
személyesen
– Egyéni és csoportos konzultációs, információs
lehetőségek
– Előadások szervezése, megtartása
– Érdekképviseleti munka
– Programok szervezése tapasztalati szakértők bevonásával
– Kulturális és szabadidős programok szervezése
– Együttműködés, és kapcsolattartás az állami, önkormányzati, egyházi és más civil szervezetekkel.
A közvélemény figyelmét közösen kell felhívnunk a probléma súlyosságára.
A Betegek csakis úgy kaphatják meg az esélyt a gyógyulásra, arra, hogy tünetmentes, teljes életet élhessenek, ha fel tudják hívni az egészségügyben dolgozók és a társadalom figyelmét!
Az Alapítvány fontos feladatának tartja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy bárkit érinthet a betegség.
Lyme Betegek I. Országos Találkozója:
A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) 2016. május 21-én tartotta az Lyme Betegek I. Országos Találkozóját, hogy felhívja a figyelmet a Lyme-kórra, annak is a krónikus formájára, súlyosságára, és javítsa a betegség ismertségét. Az Lyme
Betegek I. Országos találkozójáról készített videónk:
Lyme Betegek II. Országos Találkozója:
A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) 2017. május 20-án tartotta az Lyme Betegek II. Országos Találkozóját, hogy felhívja a figyelmet a Lyme-kórra, annak is a krónikus formájára, súlyosságára, és javítsa a betegség ismertségét. Az Lyme Betegek II. Országos találkozójáról készített videóanyag első és második része itt megnézhető.
Első rész:
Második rész:
Lyme Betegek III. Országos Találkozója:
Május a lyme hónapja. A világban sok lyme beteg gyűlik össze ebben a hónapban, hogy különböző figyelemfelhívó megmozdulásokkal informálják a nagyközönséget betegségükről.
Magyarországon a kullancsok 50%-a hordoz valamilyen kórokozót és 98%-uk a Borrelia baktériumot. A betegség bárkit érinthet, mivel a fertőzött kullancsok a kiskertekben és a játszótereken is megtalálják élőhelyüket áldozatukra várva.
A fertőzött kullancsok súlyos betegségeket okozhatnak, csípésük ellen védekezni csak a körültekintő megelőzéssel lehet. Az orvosok számára még mindig sok esetben gondot okoz ennek a betegségnek a diagnosztikai felállítása. Súlyos probléma, hogy vannak orvosok, akik a betegség létezését sem ismerik el.
A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) 2018. május 26-án tartotta a Lyme Betegek III. Országos Találkozóját Budapesten a XIII. kerületben található Civilek Házában.
A rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a Lyme-kórra, annak is a krónikus formájára, súlyosságára, és javítsa a betegség ismertségét.
A Lyme-kórral küzdők között egyre nagyobb a tenni akarás és a törekvés arra, hogy összetartsanak a saját és a betegtársaik miatt. Változást és segítséget szeretnének kapni az egészségügytől.
A program első előadója Dr. Esztó Klára bőrgyógyász, klinikai allergo-immunológus, Lyme-kór specialista volt, aki a leggyakoribb diagnózist és kezelést módosító társfertőzések Lyme Borreliosisban Magyarországon címmel tartott előadást.
A program második előadója Mártáné Ander Katalin információ feldolgozási szakértő, aki az első nagyobb lélegzetű statisztikai elemzést ismertette a Magyarországi lyme betegekkel kapcsolatban
A rendezvény második felében Hajdú Izabella iskolavédőnő, egészségfejlesztő mentálhigiénikus 20 ezer helyett 8 millió Ft OEP/NEAK kiadás a Lyme-kór miatt témában nyújtott részletes tájékoztatást.
A délutánt Eckhart Erzsébet pszichológus, családterapeuta, funkcionális táplálkozás és életmódtanácsadó Komplex életmód- és tápanyagterápia /A szervezet öngyógyító képességeinek maximalizálása a megfelelő működési feltételek helyreállításának segítségével/ című előadása zárta.
A délután folyamán a helyszínen egy külön teremben tekinthették meg tárlatvezetéssel egybekötve az érdeklődők Hasenfratz Ora fotóművész ‘OUT OF EDEN – MY LYME’ című fotókiállítását.
A délután folyamán elhangzott fontos információkat nagyon jól összefoglalta Nagy Sándor. A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatják: http://hirarena.com/lyme-betegek-iii–orszagos-talalkozoja_2021
A rendezvény zárásaként Czikoráné Szabó Éva az LBMECSA elnöke elmondta, hogy szeretnék, hogy a szervezet egy „bázis” lenne a szakemberek és a betegek számára csak így együtt érhetnek el jelentős eredményeket a betegellátás javításában, a szakemberek megfelelő tájékoztatásában és a döntéshozókhoz való eljutásban is. Megköszönte az érdeklődők részvételét, az előadók rendkívül hasznos prezentációit és az önkéntesek segítségét a program megszervezésében és lebonyolításában.
A minőségi és színvonalas catering szolgáltatást az önkéntesek, a Sun Cafe KFT (https://www.kavegepberles.hu) és az Ária Gasztronómia Bt. biztosította (https://pogacsarendeles.hu).
Kedves Érintettek és Érdeklődők!
A Lyme Betegekért és Magyar Emberekért Családokért Alapítvány (LBMECSA) azzal a céllal jött létre, hogy az országban élő Lyme-kórban szenvedő betegeket felkutassa, részükre információt nyújtson és kapcsolati lehetőséget teremtsen.
Ha ebben a betegségben szenved, vagy esetleg valamelyik családtagja, esetleg beteg volt, de már sikerült meggyógyulnia, várjuk jelentkezését, érdeklődését, észrevételét!
Az Alapítvány munkájához csatlakozhat minden Lyme-kórban szenvedő beteg és Lyme betegségből gyógyult, valamint családtagjai, illetve a témával kapcsolatban érdeklődő egyaránt.
Egészséges emberek, rokonok, hozzátartozók, velünk szimpatizáló emberek jelentkezését is várjuk nagy szeretettel!
Azoknak az embereknek a jelentkezését várjuk, akik tenni akarnak a betegek és ügyeik érdekében, elszántak, kreatívak, nem félnek a feladatoktól és kiállnak saját és mások érdekeikért!
Ahhoz, hogy elérjük céljainkat minél több ember részvételére, ötletére, segítségére, munkájára szükség van!
Ha bárki úgy érzi, hogy szeretne és akar egy picit is tevőlegesen részt venni a célok elérésében, jelentkezzen bátran az elérhetőségek valamelyikén!